Beérett az elvetett mag:
10 éves az “Olaszrizling szerintünk”
és a rendezvény inspirálta “Utolsó Vonat Borklub”
Éppen 10 éve 2013 januárjában indult útjára egy fantasztikus rendezvénysorozat a csopaki szőlőhegyen. Az “Olaszrizling szerintünk” Magyarország meghatározó szőlőfajtáját, az Olaszrizlinget hivatott népszerűsíteni és visszaemelni az őt megillető helyre. A jubileum kiváló lehetőséget kínál az összegzésre és annak számbavételére, hogy mi minden bújt elő Jásdi István köpönyegéből…
Az elmúlt 10 év alatt a rendezvényen megfordult számos borász inspirálta egymást, évről-évre finomodott a hazai Olaszrizling stílus, ráadásul olyan nemzetközi borversenyeken hódítottak a fajtából készült borok, amelyre korábban nem volt példa.
Noha igény lett volna rá, hogy kétszer, háromszor annyi ember vehessen részt az eseményen, a szervezők ragaszkodtak az eredeti koncepcióhoz és nem csináltak belőle tömegrendezvényt. Az évek során az “Olaszrizling szerintünk” megmaradt közvetlen, emberléptékű – a borászok, borosgazdák jelenlétének, nyitottságának, őszinteségének hála – családias-baráti hangulatú, mindemellett magas színvonalú szakmai rendezvénynek.
Ahogy a kezdetekkor.
Hatalmas siker volt az “Olaszrizling szerintünk” – 2013. január 25-26-án első alkalommal nyílt meg a nagyközönség számára is az ország legnevesebb borászait összegyűjtő rendezvény. Az “Olaszrizling szerintünk” keretében 31 borász mutatta be személyesen legújabb és kedvenc borait két csopaki helyszínen, a Szent Donát Pincészetnél és a Jásdi Pincében. A sétáló borkóstolót hatalmas érdeklődés övezte, több mint 300 vendég fedezte fel az olaszrizling ezer arcát és beszélgetett kötetlenül az összegyűlt borászmesterekkel.
adta hírül a rendezvényt követően a Balaton.Vehir.hu portál.
“Mikor megy az utolsó vonat Pestre?” – ezt a kérdést több résztvevő is feltette két kiváló rizling kóstolása közben a Jásdi borteraszon, illetve a Szent Donát pincében.
A Tapolcáról érkező utolsó vonat így egy csokorravaló boldog, vidám emberrel lett gazdagabb a csopaki megállónál. A többi már történelem. 2013. február 20-án nyolc alapító taggal elindult az “Utolsó Vonat Borklub”. Az összejövetel helyszíne a budai Miliő lakásétterem volt, amely azóta is a kóstoló csapat legfontosabb bázisa. A kis klub létszáma az évek során sok értékes borbarát csatlakozásával gyarapodott, de sajnos az egyik pohárba már nem tudunk bort tölteni. 2020-ban hunyt el Joós Elek borász barátunk (Somló, Aranyszem), aki borklubunk meghatározó tagja és szeretett szőlőfajtánk kiváló mestere volt.
A generációs különbségeken túl is sokszínűek vagyunk, van köztünk orvos, jogász, mérnök, Master of Wine hallgató, autó- és villanyszerelő, földmérő, gyümölcsbor- és bormarketing szakértő. Összetartó kovászunk a bor szeretete, amely nélkül sosem találkoztunk volna. Nyári szezonban megrendezzük a hagyományos velencefürdői családi napot, ezen kívül kihelyezett borvidéki kóstolók és pincelátogatások is színesítik a klubéletet. Focirajongó tagjainknak hála a klub zászlaja bejárta fél Európát és számtalan beszélgetést indított el külföldiekkel, akiknek furdalta az oldalát, hogy mi is lehet az az olaszrizling.
A 10 éves Utolsó Vonat Borklub számokban
12 helyszín
68 alkalom
100 borvidék
815 kóstolt bora
Tisztelt “1. Olaszrizling szerintünk” szervezők,
Jásdi István, Kovács Tamás, Pintér Zsolt és a többiek!
Kedves Borbarátaink!
Hálás szívvel írtuk ezeket a sorokat, mert amit Ti 10 évvel ezelőtt Csopakon elindítottatok, az a mi életünkre is pozitív hatással volt. A 10 évvel ezelőtti rendezvény túlzás nélkül egy meghatározó esemény, fontos mérföldkő volt az életünkben.
Ezúton mondunk köszönetet, további munkátokhoz pedig sok energiát és nagyon jó egészséget kívánunk!
Hajrá Olaszrizling!
Borbaráti üdvözlettel,
Az Utolsó Vonat Borklub tagjai:
Dr. Balogh Tamás
Dr. Varga Éva
Gaál Gerzson Miklós
Joós Elek (†)
Kovács Tünde
Máthé Ferenc
Nádasi András
Nagy-Szakmáry Attila
Palánki Gábor
Somogyi Attila
Sue Tolson
Székely András Miklós
Szogl Gabriella
Vas Béla
Zombori Gábor