A folyékony táplálék, ami ugrásra készen hömpölyög a pohárban és minden üzenetértékű, életigenlő gondolat, ami elhagyja megalkotójának száját: ez így együtt a csoda. A borkészítő Kaló Imrének, a természet alázatos szolgájának voltunk a vendégei ahol a puritán pincében folyamatosan szakadtunk el a valóságtól és szép lassan, kortyonként érkeztünk meg egy emberibb világba.
Az egészben az a legjobb, hogy a csodáért nem kell messzire mennünk, csak a Noszvaj és Mezőkövesd között meghúzódó kis borsod megyei faluba, Szomolyára. A kétezer lelkes településen – amely az Egri borvidék délkeleti csücske – nagykövetek, Master of Wine-ok, színészlegendák, közéleti személyiségek, nemzetközi forgatócsoportok adják egymásnak Kaló Imre pincéjének kilincsét. Mind ugyanarra kíváncsiak: mi olyan különleges ezekben a borokban, mit tud ez az ember?
Milyen a Kaló-stílus?
Ha engem kérdeznek: szokatlan, meghökkentő, robosztus, mély.
Szokatlan, mert egyes szőlőfajtákból olyan erényeket csalogat elő, amiről eddig fogalmam sem volt. Ivott már valaki olaszrizling esszenciát? Vagy vörös aszút Turánból? A festőszőlőként lesajnált Turán ebben a pincében – ahol főborként tisztelik és szeretik – olyan erényeket csillogtat, mint az agyonsztárolt világnagyságok.
Meghökkentő, mert gyönyörű hagymahéj színű rozénak hitt borról derül ki, hogy az valójában szürkebarát, csak éppen jó sokáig ázott héjon, hasonlóan a kékszőlőkhöz.
És az a bizonyos robosztusság. Sok idősebb tételnél olyan érzésem volt a pohárba szagolva, hogy a bor pillanatokon belül vadállatként ugrik ki belőle és rabul ejt, nincs menekvés. „A tigris nyelve olyan érdes, hogy lenyalja a húst a csontról” – mondja Kaló Imre és ez szíven üt, mert érzem, hogy végem van.
Végül a mélység: az egyes rétegek sorban tárulnak fel és köszönnek vissza az ismerős gyümölcsök, fűszerek. Bár már megittuk, a bor nem búcsúzik, maradni akar és nyomot hagyni mindenen, amivel kapcsolatba került.
Aki egy országot etet-itat
Kaló Imre pincéje mindenki számára nyitva áll, mert „a bor nem válogat”. Maratoni kóstolónk során összesen 40(!) tétellel ismerkedtünk meg, az első, a 2008-as Chardonnay délután öt órakor került a poharunkba.
„Nincs titok, csak kiváló szőlő, folyamatos kísérletezés és odafigyelés” – mondja a mester, miközben poharunkba tölti az aranysárga 2008-as, 70 napig héjon áztatott Leánykát, amely úgy ontja magából az aszalt sárgabarack illatot, mintha annak a húsából lett volna préselve. Apropó prés, azt hiába is keresnénk a pincében. Kaló Imre kizárólag a szőlő legértékesebb színlevéből készíti borait, a többi megy törkölypálinkának, így lesz végül ez is, az is kiváló minőségű.
Egy idő után érkeznek az újborok, egyik-másik még kádról: friss Kékfrankost, Merlot-ot, Medina-Turán házasítást és Syrah-t kóstoltunk. Nekem ez utóbbi ízlett a legjobban, a fűszeres iráni fajta (sic!) láthatóan jól érzi magát az egri borvidéken.
Nehéz elfelejteni a tüzes, chilis 2005-ös Cabernet Sauvignon-t és a rusztikus, sűrű, hosszú lecsengésű Bikavért ugyancsak 2005-ből, amely illatában animális, izzadt lovakra emlékeztető jegyek dominálnak. Imre elmondása szerint az animalitás két éve jelent meg a pince egyes borainál.
A házigazda „félidőben” mindenkit a házába invitált, ahol családja – felesége, fia, lánya és lányának udvarlója – meleg szívvel vártak. No meg persze gímszarvas- és szürkemarha borjúból készült gőzölgő székelykáposztával, házi kenyérrel és lassú tűzön sült omlós fácánpecsenyével. Furcsa volt rádöbbenni, hogy Kaló Imrénél így megy ez szinte minden nap, maximum 10-15 vendéggel, hogy mindenkire oda tudjon figyelni. Éjfél után egy órával búcsúztunk el egymástól egy Zenit aszúesszenciával és – meglepetésemre – tiszta, megvilágosodott fejjel.
Ars poetica
Kaló Imre 18 hektáron, 24 szőlőfajtával dolgozik a Turántól a Zenitig és a különböző évjáratok és házasítások miatt több, mint kétszázféle bora van. A hordókon nincs feltüntetve semmilyen információ, csak szimplán számozottak, mégis mindent el tud mesélni róluk a születésük pillanatától kezdve. Évjárat, fajta, dűlő, szüret időpontja, mustfok, hány napig erjedt héjon és így tovább… Nála még olyan évjáratok is fejlődnek a pincében, amelyeket más termelők már évekkel ezelőtt lepalackoztak és értékesítettek. Borait úgy neveli, mint saját gyermekeit és nem engedi el őket idő előtt a háztól, csak erejük teljében, amikor már mindent tudnak és bárhol a világon megállják a helyüket.
Kaló Imrének küldetéstudata van. Személyiségének ereje, szuggesztív tekintete lecsupaszítja az érdemteleneket, a rossz úton járókat. Kaló Imre egy elhivatott, megalkuvást nem ismerő zseni, aki életének összes energiáját megszállottan annak szolgálatába állítja, hogy megalkossa a NAGY BORT. Azt a bort, amit minden kishitűség nélkül oda lehet tenni a hófehér abroszra, az aranyáron kínált francia Grand Cru-k mellé és azt mondani, hogy tessék, itt van, ilyen bor születik a Kárpát medence szívében.
Isten áldja érte!
Az is lehet, hogy már meg is csinálta azt a bizonyos NAGY BORT. 2006-os Pinot Noir-ja annyira elegáns, kifinomult, kerek, hogy „a Rotschild-ok is megkönnyeznék”. A bor nagyságához 16-os alkohol és minden bizonnyal több évtizedes érési potenciál társul.
Hazafelé menet, a mezőkövesdi vasútállomáson ücsörögve valahogy másnak tűnik a világ. Mintha az ember a megvilágosodás bölcsességével picit kívülről szemlélné az életet. Mintha valami romlatlan helyről pottyant volna ide a földi létbe.
Kaló Imrét saját pincéjében látni, hallgatni, boraiból erőt meríteni életre szóló élmény.
Az írás 2. helyezett lett a Borászportálok „Bor-cool-túra” cikkíró versenyén.